Hülyén mindenki választott már épp elég pasit, nőt, autót és lakhelyet is. Ezek a tévedésel viszont pillanatok alatt korrigálhatók, a pasit el lehet hagyni, a kocsit el lehet adni, a lakásból el lehet költözni. Fájhat, fáj is, lehet bonyolult, drámai, nehéz, és anyagilag is óriási bukta, de akkor is ki lehet belőle mászni, és fél-egy év múlva mintha mi sem történt volna, úgy élhetünk egy jobb választással, vagy ha nem tanulunk, egy ugyanolyan rosszal.

A rosszul kiválasztott kutya viszont egy felelős embernek akár 10-15 évig a nyakán marad. Nem lehet elhagyni, kidobni, elaltatni, ezt a cselekedetet a társadalom még jobban elítéli, mint amikor valaki a családját hagyja el egy újért, hiszen a kutyával való kapcsolatban egy felelős, egy játékos van, és az a gazda, aki rosszul döntött, és most gyáva viselni a következményeket. Ezért elvileg sokkal komolyabban kellene venni a kérdést, mint akár egy partner, vagy egy milliós gépjármű esetében, ehhez képest kiskutyaválasztásnál értelmes emberek is a legvakabb vakszerencsére bízzák magukat.

Igen, tudjuk, volt aki szerencsével járt a legfelelőtlenebb döntés közepén is, de van olyan is, aki ezerszer át tud menni a piros lámpán bringával karcolás nélkül. Ennek a valószínűsége a karmára tartozik, nem a kutyasulira.

AVVAVAVVVVVVVVVV

A kiskutya nem választ ki senkit

Jaj, sajnáljuk, de az van, hogy az a cukkermukker, amelyik odament a lábunkhoz elsőre, az mindenkinek a lábához odamegy. Ettől még pont lehet frankó egyed, hiszen érdeklődő és nyitott, de ahogy nincsen Mikulás, úgy a kutyák sem választanak vezért, gazdát, társat, legfeljebb a mesékben. Sem az alomból, sem az Illatos úton, még a pampákon sem csinálnak ilyesmit. Érdeklődnek és kíváncsiak, ennyi. Lépjetek túl ezen a romantikus gondolaton, és nézzétek meg azokat a kutyákat is, amelyek éppen abban a pillanatban nem figyeltek oda, de két perc múlva sokkal jobban érdeklődnek. Lehet, hogy köztük van az igazi.

A szín és a szépség rossz tanácsadó

Mert ez tetszett. Mert olyan édes. Ez volt a legszebb. És lám tele van a Kárpát-medence huskykkal, malamutokkal, szamojéd spiccekkel, akitákkal és ki tudja még milyen, gyönyörűséges, de teljesen kontextuson kívüli élőlényekkel.

Ahogy ellen kell állni egy szép, de céljainknak nem megfelelő fajta vonzerejének, úgy a kölykök között se a szépség döntsön. Pláne ne a szín. Persze lehet gyönyörű színe egy tökéletes, céljainknak megfelelő állatnak, de aki alaposan akar választani, jobb, ha színvak. És az is jobb, ha nem lát aranyos pöttyöket, foltokat, hülye jegyeket, amikbe beleszeret és ezért elhozza a legnyomibb egyedet az alomból.

De akkor hogyan lehet nem hülyén csinálni?

A szokásos kérdés, Mire kell az a kutya? feltevése és megválaszolása után a kérdésre adott válasznak megfelelő fajta tenyészetében a szülők megtekintésével kell kezdeni (ez kóborkutya esetében nem fog összejönni, de senki se mondta, hogy az örökbefogadás könnyű) Ha a szülők olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amik tetszenek, amelyekkel szeretnénk együtt élni, hovatovább a szülő is kéne otthonra, jó úton haladunk.

Egy felelős, jó tenyésztő nem zárkózik el az alom többszöri meglátogatásától, ami szintén fontos lépcső a kölykök megsimeréséhez. Érdemes a tenyésztőt is figyelni, mennyit foglalkoznak a kölykökkel, mennyire szocializálják őket már a korai időszakban, egy családi kutyánál ez különösen fontos lehet.

Egy éles munkakutya, sportkutya kiválasztásánál mások a szempontok, ezeket az egyedeket jellemzően kamaszkorban választják ki, amikor a kialakuló tulajdonságok már nagyobb valószínűséggel meg is maradnak, de egy érdeklődő, motivált, nyitott és barátságosnak mutatkozó kölyök jó kiindulópont lehet mindenkinek.

A megfelelő kölyök kiválasztására léteznek módszerek, tesztek ( a linken például a közismert Volhard), de ezek kivitelezését kezdő kutyatartóknak nem feltétlenül ajánljuk, egy rossz mozdulat, félreértelmezett lépés rossz döntéshez vezethet. Ettől függetlenül érdemes ezeket megismerni és a kialakult kép a tudatában állni a kiskutyakupac fölé.

Hallgass az ösztöneidre! A jókra! A szívedre!

Ott a kis blue merle kutyus a sarokban, passzív, nem érdekődik, közeledésre, zajra bepisil, sír, remeg, játék nem érdeki, felvételre lefagy. De blue merle. Mindig blue merlét akartál.

Miközben vágyakozva nézed a kis semmirevaló blue merlét, egy közönséges, fekete-fehér kölyök ott provokál a lábadnál, játszik veled, a többi kölyökkel, az elhajított játékára rögtön mozdul, állja a tapsot és állja gyerekeid kevésbé kontrollált mozdulatait is.

Ilyenkor kell nagyon erősnek lenni, elnyomni a védelmező és páncélos lovag ösztöneinket és nem megmenteni a szerencsétlen, de blue merle kisállatot. Ezek a kompenzációk nem vezetnek jóra az állatvilágban, a láthatólag ideggyenge egyed sokkal kevesebb örömet, és annál több fejfájást fog okozni. Akinek ez a keresztje, szeretne szenvedni, vezekelni, ám legyen, hozza csak el a kis vesztest, lehet szerencséje is vele, és hozzáértő kézben akár élhető kutya lehet belőle, de átlagos kutyatartónak nem ajánlott prodzsekt.

Ilyen esetben jobb keresni egy másik blue merlét, vagy fogni a vagány kis fekete-fehér kutyát. Mert bár nem sokra garancia a kölyökkori viselkedés, de így legalább felelős és körültekintő döntést hoztok, nem pedig felületes, emberi játszmákkal terheltet.

És sohase feledjük, a legjobb, legalaposabban kiválasztott kiskutyát is el lehet rontani következetes hülyeséggel.